Tömegével pusztulnak a méhek a vasi Hegyháton. A méhészek egy andrásfai almáskert osztrák tulajdonosára mutogatnak, mondván: permetezőszer miatt hullanak az állatok. A cég szerint ők nem permeteztek - hatóságok vizsgálják az esetet, hivatalos eredmények később lesznek, tudósít a Vas Népe.
– Ennyi volt – legyint elkeseredetten Kaczor Tibor méhész. Az andrásfai kertben vagyunk, ahol nehéz úgy közlekednünk, hogy ne lépjünk a földön vergődő vagy már elpusztult méhekre. Amerre nézünk és lépünk, mindenhol méhtetemek hevernek.
– Hétfőn délelőtt vettem észre, hogy baj van. A méhek akkor repültek volna vissza a kaptárakba az első szállítmánnyal. A kaptárak kapujában lévő őrök azonban megérezték rajtuk az idegen szagot, és elkezdődött az öldöklés. A méhek egymást pusztították el a fullánkjaikkal. Negyven családom volt, jó, ha harminc százalékuk megmaradt - sóhajt fel a gazda, aki negyven éve méhészkedik. Aztán elmeséli, hogy tavaly is így járt: akkor is a szomszédos almáskert osztrák tulajdonosát hibáztatta a méhpusztulásért. Szerinte az általuk használt permetezőszer okozta a méhek hullását.
A kár nem kevés, egy méhcsalád 40-45 ezer forint. Tavaly egyszer már hasonló eset történt Kaczor Tibor méheivel, akkor egész nyárom erősítette a családokat - a méhek a mérgezés nem tudtak mézet gyűjteni, így a gazdát 700 ezer forintos kár érte. A férfi abban bízik, ismét regenerálódnak az állatok, azonban megint jelentős költségekkel kell számolnia, az elmaradt bevételről nem is beszélve. A tavalyi eset óta úgy érzi, magára maradt az osztrák tulajdonossal folytatott vitában - az almáskert gazdája pedig nem mutatott hajlandóságot a megegyezésre.
Az andrásfai méhész szerint kedden a petőmihályfai hegyről és a Zalához tartozó Lakhegyről is jeleztek méhpusztulást, mint ahogyan más falubeli kaptárok környékén is találtak elhullott állatokat. Kaczor Tibor a hétvégi szeles időben permeteztek az almásban, ez okozhatta az elhullást. Hozzátette, az ültetvények közel vannak a faluhoz, az ott használt permetszer gyakran megkeseríti a település lakóinak az életét. (Fotó: Kiss Teodóra)
A teljes cikket itt olvashatja.


































