A világ egyik felének az okoz gondot, hogy legalább naponta egyszer egyen, a másik fele pedig a túltápláltság miatt szenved. Ez utóbbiak közé tartozik Magyarország is. Nem mindegy tehát, hogy mennyit eszünk, de az sem, hogy mit.olvasható, a teol.hu-n.
Az elhízottsági rangsorban Magyarország az ötödik helyet foglalja el a világon. A túlsúly a gyerekek közel 20 százalékát érinti, és számos betegség rizikófaktora. Többek között a magas vérnyomásé, a cukorbetegségé és a gerincproblémáké.
Az élelmiszergyártás a világ egyik legjobban jövedelmező iparága, és a mai eljárásoknak köszönhetően ételek tömege készül nagyüzemi módon. Ezek azonban általában magas energia- és alacsony tápértéket képviselnek. Mégis az ilyen ételekből fogy nagyobb mennyiség.
Egészségtelenül táplálni egy gyereket olcsóbb, mint korszerűen. A jelenlegi élelmiszerárak nem sarkallják arra a fogyasztókat, hogy egészséges ételeket vásároljanak.
Egy 8-10 éves iskolás otthoni fogyasztását nézve kiszámítható, hogy a korszerű valamint a finom, olcsó és egészségtelen ételek árai között egy évre vetítve nagyjából 150.000 ezer forint a különbözet.
Két gyermek esetében ez már 300.000 ezer forint, azaz több mint négyhavi minimálbér. Ennyivel kerül többe az egészséges táplálék: sovány fehér hús, zsírmentes felvágott, gyümölcs, sajt, joghurt, rostos ital, ásványvíz stb.
Hasonlítsunk össze két egyszerű fogást, amely egy négytagú családnak készült, egyik hagyományos, másik egészséges módon. A hagyományos fogáshoz: másfél kg sertés oldalas 1.400 forint. Fél kg rizs 100 forint.
Az egészséges fogáshoz: másfél kg filézett pulykamell 1900 forint. Fél kg barnarizs 200 forint. A hagyományos fogás költsége tehát körülbelül 1500 forint, az egészségesebb fogás költsége pedig körülbelül 2100 forint, azaz 40 százalékkal kerül többe. Az elkészítési költségekbe beleszámoltuk a fűszerek, só, olaj, stb. árát is.
A teljes cikket itt olvashatja.

































