Ezer forint alatt leginkább már csak szárnyast lehet kapni, a disznóhús kilónkénti ára átlépte az ezer forintot, a marhahúsé pedig a kétezer felé közelít, írja a bama.hu.
Húsba vágó árakkal találkozunk a henteseknél és az üzletek húsos pultjainál egyaránt. Az elmúlt hónapok áremeléseit követően ezer forint alatt leginkább már csak szárnyast lehet kapni – bizonyos részeit –, a disznóhús kilónkénti ára rég átlépte az ezer forintot, a marhahúsé pedig a kétezer felé közelít. Egyedül a tojásért nyúlhatunk kicsivel bátrabban a bevásárlás során, mert a legnagyobbakért sem kértek többet negyven forintnál.
Ez is csak azért vigasz, mert az év elején a Baromfi Termék Tanács azt jelezte, hogy a tojás ára várhatóan eléri majd az ötven forintot a tojótyúkketrecek kötelező cseréje miatt, amelyet az Európai Unió tett kötelezővé. Egyelőre azonban ez nem látszik igazolódni a piacokon. A terméktanács információi szerint idén mindenképpen befejeződnek a tojótyúkketrecek cseréi, közel száz nagytermelőnél, illetve a kisebb gazdaságokban is zajlanak az átalakítások, ugyanakkor csaknem száz termelő felszámolja a tevékenységét.
Az év elejéig átlagban 10–12 százalékkal emelkedtek az árak a húspiacon, azonban ezt nem igazán érzékelhettük a karácsonyi vásárlások alkalmával, mert a kereskedők a kedvezményekkel próbálták nagyobb tételű vásárlásra sarkallni a vásárlókat. A januári növekedést, illetve a járulékos költségek emelkedését – dráguló energiaárak – viszont már nem tudták kigazdálkodni a hentesek, ezt pedig most megérzi a pénztárcánk is. Azonban – mint mondják – nem nagyon lehet emelni az árakat, mert akkor egymás után elmaradoznak a vevők. Az üzletben is érezni, hogy egyre kevesebb pénzük van az embereknek, ezért inkább az akciós húst keresik, akiknek viszont van, a legjobb minőséget választják. Ezért nagyon fontos a választék összeállítása is.
A teljes cikk itt olvasható.

































