Bár a leendő üzem már szerkezetkész, pénteken dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter részvételével jelképesen letették a helyi ipari parkban épülő baromfifeldolgozó alapkövét Pacsán, tudósít a Zalai Hírlap.
A beruházásban közreműködő szervezetek, kivitelezők, és a baromfiágazat képviselőinek jelenlétében került sor az ünnepségre, amelyen Bedő Tibor, a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. ügyvezetője ismertette a beruházást mozgató előzményeket, s jelenlegi helyzetét. Mint az már korábbi híradásunkból ismert, a feldolgozó létrehozásának gondolata a Zalabaromfi Zrt. felszámolását megelőzően vetődött fel, majd termelői csoportok és takarmánykeverő üzemek összefogásával alakult meg a jelenlegi Zalai Baromfifeldolgozó Kft. A társaság, mint ügyvezetője ismertette, baromfi vágóüzem létrehozására alakult, s 2008-ban pályáztak a vágó építésére, amelyre 415 millió forint támogatást kaptak. A következő évben ismét pályáztak, de azt már forráshiány miatt elutasították.
- A beruházás teljes költségvetése közel 1,5 milliárd forint, és ha megkezdi működését a feldolgozó, közvetlenül 200 dolgozó részére ad munkalehetőséget, ezen kívül 1000-1200 ember számára pedig közvetett módon, beszállítóként teremt munkát. A 3400 négyzetméter alapterületű üzemépületben két vonalban csirke, illetve pulyka vágás történik majd, valamint a szárnyasok továbbfeldolgozása. Szeretnénk a hazai, és a nemzetközi piacokon kapcsolatokat kiépíteni, megalapozni a hosszú távú működésünk feltételeit - mondta többek között Bedő Tibor, hozzátéve, hogy folytatják a pályázást a beruházás megkönnyítése érdekében, és ehhez kérte a vidékfejlesztési tárca vezetőjének segítségét. Peresztegi Imre vezérigazgató, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezetője örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évek recessziós időszaka után ismét termelő üzemet építhetnek.
– Ez a projekt nemcsak a térség számára fontos, hanem nagyságrendjéből adódóan az építési piac élénkülését is hozhatja - mondta a vezérigazgató.
A zöldmezős beruházá során mintegy háromnegyed év alatt fel fogják építeni a 4000 négyzetméternyi teljes alapterületű létesítményt, amely üzemcsarnokot, iroda- és szociális épületrészt foglal magában. Ehhez megépítik a teljes közmű infrastruktúrát és az üzemi utakat. - A ZÁÉV ezt a projektet szeptemberben átadja a megrendelőnek - közölte Peresztegi Imre. (Fotó: Ohr Tibor)
A teljes cikket itt olvashatja.

































