A legjelentősebb mezőgazdasági és erdészeti vadkárt Győr-Moson Sopron megyében a vaddisznók, illetve a gímszarvasok okozzák. A szakember ennek okát elsősorban a megnövekedett vadállományban, valamint a megelőzés hiányában látja, számol be a Kisalföld.
Vadkár csak ott nem keletkezik, ahol egyetlen vad sem él. Orbán Henrik, az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron megyei területi titkára, volt megyei vadkárszakértő szerint a legtöbb gondot a térségben jelentősen megnövekedett vaddisznóállomány okozza.
– A probléma megoldásának egyik kulcsa a megelőzés. A föld használója a törvény értelmében köteles a kár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni, a vadállomány kíméletéről a megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni. A jó gazda gondosságával figyelembe kell venni a termény kiválasztásánál az adott terület adottságát, a vadállomány összetételét. Vagyis egy kifejezetten apróvadas vidékre nem éppen okos ötlet káposztát vagy napraforgót ültetni, illetve ha valaki nagy értékű növénykultúrával, például dísznövénnyel, gyümölcscsemetékkel foglalkozik, akkor az ültetvényt kötelessége és jól meggondolt érdeke bekeríteni, rügy- és törzsvédő hálók, kémiai vadriasztó szerek alkalmazásával megóvni – említette Orbán Henrik, majd végül megjegyezte: – Bár a vadkár megállapítása, elrendezése problémás kérdés, ennek ellenére az esetek kilencven százalékát sikerül helyi egyeztetéssel, egyezséggel megoldani a bonyolult és hosszadalmas jogi eljárások helyett.
A teljes cikket itt olvashatja.

































