Kettőből kettő – mondhatnánk röviden. A másodszor meghirdetett az „Év Fiatal Magyar Borásza” cím ugyanis – Bolyki János tavalyi sikere után – Demeter Csaba jóvoltából ismét Egerbe került január elején, olvasható a heol.hu-n.
– Talán kezdjük ott: hogyan lesz valaki az „Év Fiatal Magyar Borásza”?
– Röviden: sok-sok munkával és kitartással. Ha viszont a szavazás menetét is nézzük, akkor tudni kell, hogy végső soron ez is egy szakmai elismerés, csak éppen ennek a sorsáról a fogyasztók döntenek, az interneten keresztül lehetett a voksokat leadni. Elsősorban azoknak szólt a felhívás, akik rendszeresen találkoznak a borainkkal, akik hajlandók rá áldozni. Az én célközönségem is jellemzően innen kerül ki, főként olyanokról van szó, akik a minőséget tartják szem előtt, nem a mennyiséget.
– Fiatal borász és internetes szavazás. Ez így összekötve azt sugallhatja: a fogyasztói is a fiatalabb korosztályból kerülnek ki...
– Bár korosztályokra vonatkozó felmérést nem készítünk, úgy gondolom, ez nem feltétlenül igaz. Nekem van 20 éves és nyolcvanon túli vevőm is, ugyanakkor feltételezem, hogy talán a negyvenen aluliak lehetnek túlsúlyban. Viszont tudok például olyan negyvenen túli Demeter-borrajongóról is, akinek a felesége a karácsonyra kapott 1/2 8 sillerem két palackjából éjjeli lámpát csináltatott neki.
A teljes cikk itt olvasható.


































