2012.05.15., Tuesday, 10:55
Félmilliárd forintból - 341 millió forint európai uniós támogatással - hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál - ismertette a fejlesztési terveket Szita Károly Kaposvár polgármestere hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón.
2012.05.11., Friday, 10:04
A Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára szerint a jelenlegi földpályázati rendszer nem kedvez a helyieknek. Ángyán József fideszes képviselő a csütörtöki mezőcsáti gazdafórum előtt újságíróknak azt mondta: a mostani rendszert módosítani kell, mert nem a családokat erősíti, hanem a spekuláns tőkét.
2012.05.10., Thursday, 15:59
Április végén kétnapos elnökségi ülést tartott a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) 13 tagú elnöksége Karcagon, ahol megtárgyalták a közeljövő legfontosabb feladatait és áttekintették a szervezet tavalyi tevékenységét.
2012.05.10., Thursday, 09:20
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Nagykátára látogatott, ahol egy sajtótájékoztató keretében földhaszonbérleti szerződéseket adott át három nyertes gazdálkodónak, majd a helyi gazdafórumon ismertette a kormány birtokpolitikájának részleteit.
2012.05.10., Thursday, 07:40
Öngondoskodási programokkal segíti a vidéken élőket a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (KÁTKI), a Tetrabbit Kft. és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI). Jövedelemkiegészítő program indul kiváló minőségű magyar baromfitermékek előállítására, és bővül a Nyúl-unk a munkáért nyúltenyésztési program is – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Gödöllőn.
2012.05.09., Wednesday, 11:46
Évente 2,7 millió forinttal csökkenti energiaköltségét a Szarvasi Arborétum. A közel 60 milliós uniós támogatásból két biomassza tüzelésű kazánt és 6 négyzetméternyi napkollektort építenek be, írja a beol.hu.
2012.05.08., Tuesday, 09:28
Küldöttgyűlést tart ma a Heves Megyei Agrárkamara. A rendezvényen a küldöttek megismerkedhetnek a szervezet tavalyi működésével, írja a heol.hu.
2012.05.07., Monday, 08:59
Szombaton Budapesten a Magyarok Házában tartotta V. Országos Értekezletét a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség (TAHSZ). Az országos konferencia egyetlen napirendje a földkérdés volt, írja a Fejér Megyei Hírlap.
2012.05.04., Friday, 10:18
A különféle támogatások elnyeréséhez szükséges kérelmek beadásáról tájékoztatták a helyi gazdákat szerdán a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében, írja a beol.hu.
2012.05.04., Friday, 10:10
Immár őstermelői kártyájukról ismerhetjük fel a helyi gazdákat a gyulai piacon, mely hónapról-hónapra egyre szebb és kellemesebb terepe lesz a vásárlásnak, írja a beol.hu.
2012.04.27., Friday, 13:05
Az Európai Unió hozzájárult, hogy a magyar állam kárenyhítést fizessen a kolontári gazdálkodóknak. Az engedély mától hatályos, így azonnal megkezdődhetnek a szerződéskötések. Összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be kárigényt a megsemmisült terményekre, illetve állatállományra.
2012.04.26., Thursday, 12:56
Átalakult a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI), mely bővített feladatkörrel folytatja munkáját, ezért a neve is kiegészült. A Nemzeti Agrárszaktanácsi, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) az oktatás, a tanácsadás és a vidékfejlesztés mellett többek között pályázatkezelési feladatokat is átvesz – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
2012.04.26., Thursday, 10:05
Nem nosztalgia, hanem a szükség hozta, hogy egyre többen tartsák fontosnak: helyben termelt élelmiszereket fogyasszanak, vásároljanak, sőt termeljenek, írja a heol.hu.
2012.04.23., Monday, 09:24
Őstermelői piac a vásárcsarnokban, utcapiac a belvárosban? Hamarosan valóság lehet, mert többek szerint a baranyai termelők segíthetnek a megyeszékhely turizmusa és a helyi gazdaság fellendítésében, írja a bama.hu.
2012.04.23., Monday, 09:14
Alulról jövő helyi kezdeményezésekés – a nem ritkán fenntarthatatlan, haszontalan és eladósító EU-pályázatoktól eltérően – ténylegesen a helyi igényekre szabott fejlesztések: ez a LEADER. Elméletben. A gyakorlatban bonyolult és bürokratikus eljárásrend, és olykor a pazarlás és visszaélés gyanúja miatt bírálták-bírálják a vidékfejlesztési pályázati rendszert.
2012.04.19., Thursday, 10:57
A hazai nemzeti parkok közel 300 ezer hektárnyi állami területet kezelnek. Az őrségi mindössze 2.500 hektárral gazdálkodhat. Az Őrségi Nemzeti Park (ŐNP) jelentős változásokon ment át az utóbbi években. A folyamat korántsem zárult le, jelzi ezt például a pályázati struktúra, olvasható a Vas Népében.
2012.04.19., Thursday, 10:49
A térség jellemző portékáit és balatoni halakat kínál ebben az évben is Gyenesdiás bio termelői piaca, amely azonban nemcsak mustrálni és bevásárolni hívogat, hanem közösségi térként, rendezvények helyszíne is lesz. A hét végi nyitányon a medvehagyma volt a fókuszban, írja a Zalai Hírlap.
2012.04.18., Wednesday, 09:20
A kétszázadik őstermelő kapja meg április 26-án a kecskeméti piactéren bevezetett kitűzőt. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a helyszínen tájékozódik a kistermelői érdekvédelemről, írja a baon.hu.
2012.04.13., Friday, 13:03
A sormási önkormányzat sajátos mintaprogramot folytat: az elhagyott földeket megműveli, a terményeket pedig szétosztja a rászorulók között, akiknek ezért cserébe részt kell venni a munkában. Emellett vetőmagcsomaggal és előnevelt csirkékkel is segíti a szegényebbeket, írja a Zalai Hírlap.