Kőszeg város képviselői áldásukat adták: a megyei horgász szövetség pályázhat a lukácsházi víztározó két tavának haszonbérbe vételére. A tavak hasznosítási terve kész és különleges, írja a Vas Népe.
A Kőszeg és Lukácsháza között lévő árvízcsúcs csökkentő tározó megépítésekor két tavat is kialakítottak. Ennek halászati joga az államé, amit pályázat útján haszonbérbe ad.
Ezt szeretné megkapni a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. Jó uton halad, hogy elérje. Támogatják ebben a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Burgenlandi Horgász Szövetség, a Kőszegi Horgász Egyesület, a lukácsházi önkormányzat, és 30 kőszegi vendéglátással, szállásadással foglalkozó vállalkozás.
Csécs Sándor, a szövetség elnöke bemutatkozásként közölte: jelenleg 25 vasi, 4 zalai folyóvíz, 18 vasi, 2 zalai állóvíz halászati-horgászati jogosultjaként tevékenykednek. A családtagokat is beszámítva több mint 22 ezer természetkedvelő Vas és Zala megyei lakos érdekeit képviselik.
Ismertette a lukácsházi tározó területén létrejövő két tó horgászati hasznosítási tervét. Eszerint a kőszegi önkormányzattal jelölnék ki a horgászati célokat szolgáló partszakaszt. A fürdőzésre alkalmas területen azonban szezonon kívül sem kívánnak horgásztatni. Az új horgászati területre speciális horgászszabályok vonatkoznának. Elképzelésük szerint az igazi sporthorgászat helyszíne lenne az egyik horgásztó - a másik tó a hagyományos horgásztatás helyszíne lenne -, ahol szakáll nélküli horoggal lehetne pecázni és a kifogott halat mérettől és fajtától függetlenül azonnal, kíméletesen vissza kellene engedni a tóba. Az itteni haltelepítés is speciális lenne a megyében.
Kizárólag őshonos, szaporodó képes halfajok telepítését tervezik, mert a tavak egyediségét akarják elérni a kuriózumnak számító halfajokkal. Kosfejű nyurga pontyot - amely csak a Velencei-tóban élő magyar vadponty -, balint, jászkeszeget, szélhajtó küszt, vörösszárnyú keszeget, csapó sügért és dévérkeszeget telepítenének ide. (Fotó: Benkő Sándor)
A teljes cikket itt olvashatja.

































