Milliárdos veszteséget okozhatnak a vetőmag hamisítók. Az akciósan kínált ál-hibridkukoricára könnyen ráfizethetnek a termelők, írja a sonline.hu.
A hamisításra szakértők szerint valóságos iparág épült, ezért a hatóságok mindent elkövetnek, hogy elcsípjék a neppereket, lebuktassák az előállítókat.
– Az idén még nem kaptunk bejelentést. Az egyik legdurvább év 2010. volt – tudtuk meg Ruthner Szabolcstól, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatójától. – Több ezer zsáknyi hamis áru, főként kukorica kerülhetett forgalomba.
Lukács Norbert bodrogi agrárvállalkozó a napokban közel hárommillió forintért rendelt kukoricát. Ismert nagy cégnél vásárol hosszú ideje, még soha nem volt gondjuk. A szakember szerint észnél kell lenni az üzletkötéskor, a piacinál jóval olcsóbban kínált vetőmag eleve gyanús lehet.
– Közel sincs akkor előnye a vételnek, mint amekkora kockázatot rejt – emelte ki. – Valószínűleg a kisebb termelők dőlnek be a csalóknak. A nepperek kihasználják, hogy kevés a gazdák pénze, de mindenképp akarnak kukoricát vetni, a lehető legolcsóbban. Az elmúlt egy évben ugyanis csaknem 10 százalékkal nőtt a vetőmag ára, drágult a növényvédőszer, a műtrágya is csaknem 20 százalékkal.
A teljes cikk itt olvasható.

































