Várhatóan tovább csökken az idén a minősített, fémzárolt búzavetőmagvak felhasználása, mert a gazdálkodók nagyrészt saját betakarított termésüket vetik vissza, egymás között cserélnek vetőmagot, vagy feketeforgalomból származó árut használnak fel – mondta a Világgazdaságnak Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója.
A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a mai tendencia a termelésben belpiaci minőségromláshoz vezet, és a búzaexportban is nehezen kezelhető helyzetet teremt, mert egyre kevésbé lehet a külpiaci vevők igényei szerinti, nagyobb tömegű és homogén árualapot összegyűjteni.
A vetőmag-minősítési adatok alapján arra lehet következtetni, hogy a forgalmazók eddig 50 ezer tonna körüli fémzárolt vetőmagot adtak el, míg a tavalyi értékesített mennyiség mintegy 70 ezer tonnát tett ki. Összességében azonban az várható, hogy a fémzárolt vetőmagvak aránya kisebb lesz az elmúlt évi, szintén gyengének tartott vetési eredményeknél is. Így a gazdálkodók előreláthatólag a mintegy 1,1 millió hektáros őszibúza-terület 25-27 százalékán vetnek csak minőségi magot, szemben például az 50-60 százalékos nyugat-európai mértékkel.
MTI
Kapcsolódó cikk:
Hátráltatja a belvíz a vetést



































