2012. February 6., Monday
A köszönti nevű olvasóit!
  • Olvassa a legfrissebb mezőgazdasági híreket minden nap az MmgOnline agrárhírportálon!        Fizessen elő a Magyar Mezőgazdaság című piacvezető mezőgazdasági hetilapra!       Megjelent a Kertbarát Magazin 2012/1-2. száma!         Fizessen elő Magyarország nagymúltú kertészeti szaklapjára, a Kertészet és Szőlészetre!

Növénytermesztés

A beporzó program eredményei Zalában
2010.09.06., Monday, 08:41

A napokban Zala megyében folyó, talajkímélő művelési mód eredményeit mutatta be helyszíni bejáráson a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézete, valamint a Syngenta cég, olvasható a Zalai Hírlapban.
A kísérletek, mint korábban beszámoltunk róla, a mezőgazdasági termelés és a környezetvédelem összehangolását hivatottak kidolgozni, népszerűsíteni. Európa nyugati részén már támogatják azokat a mezőgazdasági termelőket, akik a szántóföldek körül több méter széles, úgynevezett méhlegelőket alakítanak ki.
A dióskáli Plótár István családi gazdaságának táblái mellett a beporzó program indulását, és eddigi eredményét is bemutatták a szakemberek. Mint Pecze Rozália, a program szervezője elmondta, a beporzó program (Operatino Pollinator) tavaly indult, s 2013-ig folytatnak benn kísérleteket, az egyiket Dióskál határában.
Ez egy klasszikus méretű méhlegelő, ami 100 méter hosszú, és legalább 6 méter széles. Most tanuljuk, hogyan lehet egy ilyen sávot úgy kezelni, hogy a rajta levő virágok egész évben fennmaradjanak, és táplálékot biztosítsanak a beporzó rovaroknak, köztük a különféle poszméheknek - mutatta a szántóföldi tábla szélén, a pillangósokkal bevezett zöld sávban egy frissen befogott rovart Pecze Rozália.
A sáv felét hosszában felváltva kaszálják évente 3-4 alkalommal, folyamatos virágzásban tartva az elvetett fűkeveréket, amellyel oda vonzzák a nektárgyűjtő rovarokat. 
– Megfigyeljük, hogy a mesterségesen létrehozott rovarlegelő szegélyben milyen ütemben, és milyen fajok telepednek meg. Tavaly, a vetés utáni pár hónapon belül már hét poszméh faj volt megfigyelhető, amiből kettő természetvédelmi oltalom alatt áll. Ez is, amit mindjárt elengedek, mert védett, 50 ezer forint eszmei értékű egy ilyen kis rovar - mutatta a gyűjtő üvegbe befogott példányt.
– Idén ősztől már terjeszteni is igyekszünk ezt a programot. Megegyeztünk több gazdálkodóval, hogy a mezőgazdasági területeik szegélyébe méhlegelőket létesítenek, hiszen az ide látogató rovarok jó szolgálatot tesznek a repce és a napraforgó beporzásával. (Fotó: Ohr Tibor)

A teljes cikket itt olvashatja.

Kapcsolódó cikk:
Méhlegelőket telepítenek

Minimum műveléses mintagazdaság

Hírlevél

Ismerősnek jelölöm

Időjárás

MA: 
HOLNAP: 
(Isztanbul, Törökország)

2013. április elején az 5. alkalommal rendezik meg ezt a nemzetközi kiállítást. A kiállítás helyszíne Isztambul Expo Center. Itt a világ számos országából lesznek jelen kiállítók és látogatók, akiket a liszt, búzadara, rizs, gabona, takarmány, hüvelyesek, tészták, kekszek fajtái, előállítási technológiák, újdonságok érdekelnek.

2013.04.01.
- 2013.04.10.
(Amerikai Egyesült Államok)

Szakmai körutazás az USA déli államaiban! Farm & Blues & Country Túra. 2012. Július 01-16
(Jelentkezés: Ráduly Judit, e-mail: juti@pegazus.hu, tel: 36-1-3171-644/118 mellék)

2012.07.01.
- 2012.07.15.
(Kiev, Ukrajna)

Ukrajna legfontosabb mezőgazdasági kiállítása, ahol még a következő szektorok képviselői is megjelennek: mezőgazdasági gépek, haszonállat tenyésztés, élelmiszeripar, újrahasznosítható és alternatív energia.

2011.06.14.
- 2011.06.18.
(VIJAYA FAIR GROUNDS, Coimbatore, Tamil Nadu, India)

Ez egy nemzetközi mezőgazdasági és kertészeti kiállítás. A kiállítást a Trade India Fairs and Exhibitions Ltd szervezi.

2011.05.27.
- 2011.05.30.
(London, Egyesült Királyság)

Ez a londoni borászati kiállítás a világ második legnagyobb borászati eseménye, amit évente rendeznek meg.

2011.05.17.
- 2011.05.19.
2012.01.01.
- 2012.01.31.
2012.02.01.
- 2012.02.28.
2012.02.01.
- 2012.02.28.

Magyar Mezőgazdaság Kft. 1141 Budapest, Mirtusz u. 2. Tel.: +36 (1) 470-0411 Postacím: 1591 Budapest, Pf. 294

Copyright © Magyar Mezőgazdaság Kft. 2009. Minden jog fenntartva!