Csökkentette a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása miatt.
A nemzetközi szervezet szakértői úgy látják, hogy az idén 651 millió tonna búza betakarítására lehet számítani, ez 3,7 százalékkal kevesebb a korábban várt 676 millió tonnánál, de az ellátás ezáltal nem szenved csorbát.
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a főbb exportáló országokban tapasztalható terméskiesés, valamint a búza árának folyamatos emelkedése - június eleje óta 50 százalékkal nőttek az árak - felveti a sok országban zendüléseket kiváltó 2007-2008-as élelmiszerválság megismétlődésének a lehetőségét. De az is igaz - mondják a FAO elemzői -, hogy most sokkal kiegyensúlyozottabb a búzapiac, mint akkor: két rekordév után számottevő tartalékok halmozódtak fel, amelyek ellensúlyozni tudják a mostani terméskiesést.
MTI
Kapcsolódó cikk:
Kisebb búzatermésre számít az idén a FAO



































