Az őszi búza fele már a raktárakban van, míg a repcével már majdnem végeztek a betakarítógépek Heves megyében. A termésátlagok, ahogyan azt várni lehetett, elmaradtak a remélttől, tudósít a heol.hu.
– A belvíz Heves megyében 16 ezer hektárt borított el, és ez meglátszik a terméseredményeken is. Vannak nagyon jó, de nagyon gyenge területek, még táblán belül is. A 49 ezer hektáron vetett őszi búza egy részét várhatóan nem tudják betakarítani, mert nem járhatók a földek – tájékoztatott Bocsi Csaba, a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója. Elmondta: az Aratási Koordinációs Bizottság megállapította, hogy a megyében nincsenek tárolási gondok, a terményárak pedig inkább fölfelé mozdultak el.
– Tavalyhoz képest magasabbak a hozamok, ám a májusi várakozásoktól elmaradnak. Július elejéig a környéken hatszáz milliméter eső esett, annyi, mint korábban egész évben. A repce két tonna körül adott, az árpa három és fél tonnát produkált, a búza hozama várhatóan 3,8 tonna lesz hektáronként – sorolta az utolsó, éppen vágott búzatábla szélén Rakusz Róbert, az Ostoros-Novaj Bor Zrt. termelési igazgatója. Hozzátette, nekik szerencséjük volt, hiszen a dombokról lefolyt a víz, igaz, ahol a patak kiöntött, ott tönkrement a vetés.
Megyeszerte elkezdték már a tritikálé, a tavaszi árpa aratását, és 150–200 hektáron befejezték a magborsóét is, utóbbi hozama 1,1 tonna hektáronként. (Fotó: Ötvös Imre)
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikk:
Négymillió tonna gabonát már learattak



































