Száz kamionnyi búzát tároltak be abba a két különleges fémszerkezetbe Vépen, amelyből nincs több az országban. A tulajdonosok Kanadából vásárolták a tárolókat, tudósít a Vas Népe.Már többen "bemerészkedtek" a Vép határában lévő mezőgazdasági telepre, hogy megkérdezzék: mi az, amit az út mellől látnak.
A területen működő agrárcég tulajdonosai ugyanis szokatlan módját választották a terménytárolásnak: egy Magyarországon - sőt, az importőrtől kapott információik szerint Európában is - egyedülálló technológiát vásároltak Kanadából.
Ifj. Pusztavámi Márton üzemvezető azt mondja, egymás között viccesen gabonaköröknek nevezik a két új tárolót. Végül is van benne igazság, hiszen a kör alakú, 77 láb átmérőjű raktár horganyzott lemezből készült. A cég munkatársai elemekből "rakták" össze a tárolót, amely igény szerint még tovább magasítható.
A kör alakú tárolók mindegyikében 1200-1200 tonna búza vár betárolásra. És ez a lényeg: ez a technológia - amely egyébként hozzávetőlegesen egyhetedébe kerül egy épített, fedett tárolónak - ugyanis többnyire csak az átmeneti, pár hónapos tárolásra jelent megoldást. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs gépesítve: a tárolóhoz ugyanis egy szellőztető rendszer is tartozik. (Fotó: Benkő Sándor)
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikk:
Mennyit fizet a búza?



































