Hegykő környékén a vártnál kevesebb őszi búzát arattak, a minősége viszont jobb az átlagnál. A gabona piaci ára folyamatosan változik, írja a Kisalföld.
Hegykői Mezőgazdasági Zrt. mintegy 500 hektár őszi búzát takarított be az elmúlt hetekben. Négy kombájn dolgozik folyamatosan a földeken, következő feladatuk a tavaszi árpa aratása lesz.
˝Idén merőben más időjárással szembesültünk, mint ami a környékre egyébként jellemző. A hosszú tél után rendkívül szélsőséges tavasz következett, a nyár eleji időjárás pedig felért az őszivel, és ez egyáltalán nem kedvezett a növényeknek. Az ország többi részéhez hasonlóan a mi területünkön is kevesebb őszi búzát takarítottunk be, hektáronként körülbelül 5–8 mázsával lett kevesebb a termés, mint előzetesen vártuk˝ – tudtuk meg dr. Varga Gábor elnök-igazgatótól.
˝A minőség ugyanakkor magasabb lett az országos átlagnál, ugyanis a vártnál lényegesen jobb a búza súlya. Tömör, nehéz búzát arattunk, aminek mintegy 95 százaléka malmi első osztályú. Egyedül a vízközeli területeken lett gyengébb a minőség, de ez nem jelent számottevő mennyiséget. A repcére ugyanezek az arányok érvényesek.˝
Az őszi búza piaci ára jelenleg folyamatosan változik. A tőzsdén emelkedik az ár, de ebben a forint gyengülésének is jelentős szerepe van.
Jelenleg 30–35 ezer forintot ér tonnánként a legjobb minőség. ˝Remélem, innen felfelé mozdul el az ár, ami tartósan egy-két héten belül alakulhat ki˝ – mondta dr. Varga Gábor.
Forrás: kisalfold.hu
Kapcsolódó cikk:
Gyanús lehet a túl jó ár



































