A Bács-Kiskun megyei gazdaságok többségében a hét végén látnak az őszi árpa betakarításához – ha száraz marad az idő. Emberemlékezet óta nem volt ennyire bizonytalan a kalászosok sorsa, írja a baon.hu.A megyében 25 ezer hektáron várja a kombájnokat az őszi árpa. Felsőszentiván, Gara és Csátalja szárazabb területein június 20-a körül láttak hozzá betakarításához, de csak ideig-óráig dolgozhattak, mert jött az újabb csapadék. Pedig haladni kellene nagyon, mert az árpa esőben is érik, s az idő haladtával egyre nagyobb a veszteség mind minőségben, mind mennyiségben. A felvásárlók máris az alacsony hektolitersúlyra hivatkozva próbálják letörni az őszi árpa árát.
– Épp tegnap kaptuk a kereskedőktől az első árajánlatot, 20-22 ezer forintot adnának tonnánként az őszi árpáért. Tehát ugyanazzal szembesülünk, mint tavaly: a rendkívül nehéz termesztési körülményekhez képest aránytalanul kevéssel akarnak bennünket kifizetni. Úgy tudjuk, a nyugati EU-tagországokban átszámolva 30-33 ezer forintot adnak az árpáért, ez jó esetben fedezi az önköltséget. Nálunk a belvíz, a gyomosodás miatt legalább 20 százalékos a veszteség az összes kalászosban. Ezen a vidéken árpából átlagosan 3,5-4 tonnára számítunk hektáronként, kevesebb lesz az árbevétel, mint a ráfordítás – hallottuk Gáspár Ferenctől, a szabadszállási gazdakör elnökétől.
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikk:
Nehezen kezdődött az aratás



































