Míg az ország más területein óriási károkat okozott a szélsőséges időjárás, Vasban csak a szél okozott némi kárt. Ha az idő kedvező lesz, akár rekordtermésre is számíthatunk idén, írja a Vas Népe.
Az ár, a viharok a visszatérő jégverés szinte az egész országban jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban, a terméskiesés már milliárdos nagyságú, a biztosítók százmilliós veszteségekről számolnak be. Tavaly Vas megyét áradás sújtotta, idén azonban szerencsés helyzetben vannak a vasi termelők - már ami az időjárás illeti.
A csapadék mennyisége eddig megfelelő volt, a probléma csupán az, hogy a napsütéses órák száma 80-100 órával kevesebb volt, mint aminek lennie kéne, s ez 8-10 napos késést jelent az érésben, ennyivel később kezdődhet az aratás idén - tudom meg dr. Márkus Antaltól, az MGSZH (mezőgazdasági szakigazgatási hivatal) vezető főtanácsosától. A másik gond a szakember szerint, hogy a havi átlaghőmérsékletek idén 2-3 Celsius fokkal alacsonyabbak, mint a sokéves átlag. Az aratás általában június 20-25-e körül kezdődik a megyében az őszi árpa betakarításával, idén minimum egy héttel később lehet csak megkezdeni az év legnagyobb mezőgazdasági munkáját. Viszont a gabonák megfelelő mennyiségű csapadékot kaptak ezen a tavaszon, a szemek érése lassú volt, amitől szépen kiteltek, a szakemberek lehetségesnek tartják azt is, hogy a 2008-as rekordmennyiséget is elérik a nyári betakarítású növények termésátlagai.
A termés minősége azonban nem biztos, hogy kiváló lesz. A repce a kitartó és erős szélben megdőlt, de szerencse, hogy csak egy irányba. Az alsó vesszők a földet érik, ezeken a termés már elkezdett rothadni.
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikk:
Leállt az őszi árpa aratása az esőzés miatt



































