0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ötvenezer hektárnyi erdőt telepítenek Belgrádban

Mintegy 50 ezer hektárnyi erdőt telepítenek a következő 10 évben a szerb fővárosban. Belgrád város képviselőtestülete hétfőn döntött arról a százmillió euró értékű beruházásról (26,5 milliárd forint), amelynek keretében 2020-ig elsősorban a Száva jobb és bal partján, majd a főváros 4-5 külterületi negyedében évente 5000 hektárral gyarapszik a város zöld felülete.

Ötvenezer hektárnyi erdőt telepítenek BelgrádbanAz erdőtelepítéstől a szakemberek azt várják, hogy csökken a környezet és a folyóvizek elszennyeződése, javul a környező termőföldek árvízvédelme, és nem utolsó sorban az erdősávok egyfajta „hangszigetelőként működnek”: elnyelik a forgalom zaját.
A facsemeték telepítésével párhuzamosan lendületes munka veszi kezdetét az urbánus városi környezet zöldfelületeinek növelése érdekében is: ahol csak lehet kisebb parkokat, zöld oázisokat alakítanak ki, tetőkerteket létesítenek.

Az erdőtelepítési stratégia megvalósításához szükséges pénzt részben a környezetszennyezőktől beszedett bírságokból fedezik, a költségek 44 százalékát a városi büdzséből állják, a kiadások körülbelül 14 százalékát pedig az állam biztosítja. A hiányzó húsz százaléknyi összeg előteremtésében számítanak a nemzetközi szervezetek támogatására, de Belgrád attól sem zárkózik el, hogy ha kell, kölcsönből teremtse elő a még hiányzó pénzt.

Forrás: MTI

Forrás: