0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

El kell bontani a káptalantóti termelői piacot

A Veszprém megyei Káptalantóti határában épült Liliomkert termelői piac már hat esztendeje küzd a fennmaradásért, most újra bontásra kötelezik a tulajdonost. Harmathy Ildikó az MTI-nek elmondta: az agrárminiszterhez fordult levélben, bírálva az új földtörvény tervezetét, és kérve a hatályos természetvédelmi törvény betartását, valamint a földtörvény ez alapján történő normakontrollját, írja a veol.hu.

A tulajdonos-működtető szerint az ügy túlmutat a káptalantóti piacon a magyar élelmiszertermelés és az őstermelők érdeke, valamint egy gazdaságos termelői piachálózat kialakításának igénye miatt. Ezért levélben fordult az országgyűlés elnökéhez és a köztársasági elnökhöz is, kérve a földtörvény természetvédelmi törvény szerinti normakontrollját, mivel álláspontja szerint a természetvédelmi törvény értelmében 1996 óta minden közérdekű döntést természetvédelmi normakontrollnak kellett volna alávetni, aminek biztosításához régóta állnia kellene a Természetvédelmi Hivatalnak, de ezzel adós maradt eddig több kormány is.
A természet védelméről szóló törvény össztársadalmi érdekeket kell szolgáljon. Ezen alapelvek értelmében a káptalantóti piacnak is van létjogosultsága – szögezte le, tiltakozva az ellen, hogy a sümegi építési hatóság feljelentése nyomán 3,75 millió természetvédelmi bírságot rótt ki rá a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet, amiért a falu határában 22 éve nem művelt, háromhektárnyi szántón piacot üzemeltet. Azt a hatóság döntése értelmében tavaly november végén el kellett volna bontani, mivel nem kaphat működési engedélyt mezőgazdasági besorolású területen. A legutóbbi hatósági végzés szerint november végéig kell elbontani a piacot, amelynek tulajdonosára eddig összesen 5,3 millió forint bírságot szabtak ki. (Fotó: veol.hu)

Forrás: veol.hu

Forrás: